|
ITALIA ANNO ZERO
1.
Mindig szerettem ezt a puszta dombot
s ezt a vad sövényt, mely a szemet úgy
elrekeszti a messzi horizonttól.
De, míg itt ülök s szemlélõdöm, ott
túl
mérhetetlen térség, emberfölötti
csönd és oly mély, olyan mély nyugalom
nyílik agyam elé, hogy szívem
szinte megborzong. S ahogy átviharzik
e lombokon a szél, összevetem
azt a végtelen csöndet s ezt a hangot:
s az örökkévalóság jut eszembe,
s a halott idõk, és a mai kor,
az élõ s hangos. Gondolatom a
határtalanba merûl; s ebben a
tengerben oly édes megsemmisülni.
(Giacomo Leopardi, A végtelen, Szabó Lõrinc fordítása)
2.
A társadalmi berendezkedés fennmaradása inkább
a véletlen mûvének tûnik, mintsem átgondolt
tervnek, és igazán meglepõ, hogy megvalósulhat
olyan emberek között, akik folyamatosan gyûlölködnek,
ármánykodnak, minden eszközzel ártani igyekeznek
egymásnak. Az olasz emberek élete nem a szebb jövõ
távlatában zajlik, hiszen nincsenek elfoglaltságaik,
életük céltalan és csakis a jelenre korlátozódik.
Az olaszok kinevetik az életet: nincs még egy nemzet, amely
ennyire szívbõl jövõen, a hideg megvetés
ilyen mély meggyõzõdésével nevetne
rajta. Egészen természetes is ez, mert számukra az
élet távolról sem ér annyit, mint mások
számára, és mert - bizton állíthatjuk
- az olyan élénk, heves természetû emberek,
mint az olaszok, képesek a legfagyosabban, a legnagyobb apátiával
reagálni arra, ha erejüket meghaladó külsõ
körülmények legyõzik õket. Egész
Európa uralkodó osztályai közül a legcinikusabb
az olasz uralkodó osztály, minden nép között
a legcinikusabb az olasz nép. Itáliában bármi
lehet nevetség tárgya, a beszélgetések is
leginkább errõl szólnak. Más népek
inkább a dolgokon nevetnek, nem az embereken, inkább a távollévõkön,
nem a jelenlévõkön. A társadalom egysége
nem maradhat fenn tartósan olyan emberek között, akik
állandóan gúnyt ûznek egymásból
és lenézik egymást.
(Leopardi, Az olaszok szokásairól és erkölcseirõl)
3.
Európa legírástudatlanabb népe, legtudatlanabb
polgársága.
(Pasolini, Vers rózsa formában, 1962 május 13.)
4.
Nem arab nép, nem balkáni, nem antik,
élõ nemzet, európai nemzet:
mi vagy hát? Kisdedek, éhezõk, korrupt
hivatalnokok, intézõk, vaskalapos prefektusok,
kencés hajú, piszkos lábú ügyvédecskék,
bigott nagybácsik: semmirekellõ elvtelen funkcionáriusok
földje! laktanya, papnevelde, szabadstrand, kaszinó!
Kispolgárok milliói, millió disznó,
csillogó paloták árnyékában legelész,
tülekszik,
a szegényes barakkok közt: romosak, akár a templomok.
Mivel léteztél, már nem létezel.
Öntudatosan éltél, már öntudatlan vagy.
S mert katolikus vagy, nem hiszed:
bajaid a gonosz világban, minden gonoszságban erednek.
Merülj alá szép tengeredben, szabadítsd meg
a világot.
(Pasolini, Nemzetemhez)
5.
Mindig meg voltam gyõzõdve arról, hogy van egy ismeretlen
Itália, amelyet nem látnak és amely nagyon különbözik
a látszólagos és látható országtól.
Azt akarom mondani, - ez a jelenség minden országban észlelhetõ
- hogy a különbség a látható és
a nem látható között nálunk sokkal nagyobb,
mint más, úgynevezett civilizált nemzeteknél.
Nálunk a ∫piazza' a maga lármájával,
szavakba tóduló indulataival, nagyképûségével
aránylag sokkal inkább háttérbe szorítja
az otthont, mint másutt. Így egész sor elõítélet
és felületes megállapítás keletkezett
az olasz család szilárdságáról, a rendkívüli
tehetségrõl, amelyet a gondviselés kegye népünknek
állítólag kiosztott.
(Gramsci)
6.
Itáliában az életnek nincs semmiféle megfogható
valósága, igazságtartalma, ami másutt sincs
ugyan, de itt ennek még a látszata sincs meg, amitõl
pedig az élet fontosabbnak tûnhetne. Az olasz emberek élete
nem a jobb jövõ távlatában zajlik, hiszen nincsenek
elfoglaltságaik, életük céltalan és csakis
a jelenre korlátozódik. Bizton állíthatjuk,
hogy az olaszok fõ társadalmi tevékenységként
sétálnak, színházba és templomba járnak,
tulajdonképpen az egész társadalom ezekbõl
a dolgokból áll össze (és most nem ejtünk
szót az elsõdleges igények kielégítésérõl),
mert az olasz ember nem szeret otthon lenni, nem szeret, vagy nem is tud
beszélgetni. Sétálgatnak, szórakozóhelyekre
járnak, misére mennek, prédikációkat
hallgatnak, szent és profán ünnepségeket látogatnak.
Ebbõl áll minden olasz ember élete, ez a fõ
idõtöltésük.
(Leopardi, Az olaszok erkölcseinek jelen állapotáról)
7.
Olyan volt számomra ez az utazás, mint egy nagyon hosszú
film: rengeteg féle embert láttam, ismertem meg, a leghétköznapibbaktól
kezdve a legérdekesebbekig, egészen különleges
jellemû embereket is... Képzeljetek magatok elé egy
végtelenül hosszú férget, amely Palermótól
Milánóig tekerõzik, állandóan darabokra
hull, majd újra összeáll, minden börtönben
otthagyja egy-egy gyûrûjét, aztán újakat
növeszt... Minden börtönben odúkat képez,
átmeneti szállásokat alakít ki, 2-8 napot
töltenek itt az emberek, összegyûlik és felhalmozódik
generációk minden szennye és nyomorúsága.
... hivatalosan 304 000 szavazatot kaptunk, valójában egészen
biztosan ennek a dupláját, de a fasiszták kisajátították
szavazatainkat, kiradírozták a kommunisták jelét
és beírták a sajátjukat. Amikor arra gondolok,
mennyire megfizethettek a munkások és a parasztok azért,
hogy rám szavaztak, vagy arra, hogy Torinóban, a hatalom
botokkal fenyegetõ árnyékában 3000 munkás
írta le a nevemet, Venetóban szintén 3000 ember,
fõleg parasztok, akik közül sokat véresre is vertek:
nos, akkor látom igazán a képviselõi jelölés
értékét és jelentõségét.
(Gramsci)
8.
Már elmondtam, újra és újra elismételtem,
hogy a mai olasz társadalom már nem klerikális és
fasiszta, hanem fogyasztásra alapozott, permisszív társadalom.
Nem hiszem, hogy a manapság hirdetett tolerancia valódi
lenne. "Fentrõl" határozták el, a fogyasztói
társadalom uralkodói diktálják, olyan tolerancia,
amely a "kialakuló szokások" abszolút rugalmasságát
követeli meg, mert ezáltal válhatnak az egyes emberek
jó fogyasztókká. Könnyelmû, szabad társadalom,
ahol a párkapcsolatok és a szexuális (heteroszexuális)
szükségletek szaporodása a javak fogyasztásának
mohó vágyából ered.
A felebaráti szeretet minden keresztényi érzés
legnemesebbje, és az egyetlen, amely önmagában is megállhat
(hit és remény nélkül is ki lehet mutatni a
felebaráti szeretetet...), botrányos közönnyel
és botrányos cinizmussal teljesen gyakorlativá degradálják.
. Úgy tûnik, a keresztényi jótékonykodás
csak arra való, hogy leleplezze az emberek legszánalmasabb,
legiszonyúbb teremtményi mezítelenségét:
sem megbocsátást, sem megértést nem tanúsít
irántuk, miután ilyen kegyetlenül leleplezte õket.
A halandó emberhez való pesszimista hozzáállás
teljesen eluralkodott, nem hagy teret a megbocsátásnak és
a megértésnek. Elmosódó, nyomasztó
fényt vet mindenre. Nincs semmi, aminek ennél kevesebb köze
lenne a valláshoz, ami ennyire visszataszító lenne.
Iszonyatos, mennyire egyszerû: az ember nem vesz tudomást
mások életének szentségérõl,
saját életébõl pedig eltûnnek az érzelmek.
Mások életét semmibe veszi, önmaga szívét
nem tartja egyébnek, mint izomnak (így fejezi ki egy értelmiségi
gondolkodó, egyike azoknak, akik csak sokasítják
a bajt, amikor dölyfösen, szánalommal, megvetéssel
tekintenek a "történelem" középpontjából
az ilyen szerencsétlenekre, mint én, akik reményvesztetten
bolyonganak az életben). És végül szeretném
elmondani, hogy ha a néma többség újra életre
keltené a fasizmus õsi formáját, az csakis
úgy történhetne, hogy ez a néma többség
borzasztó döntést hoz, választ (és valójában
máris ezt teszi) az egyik oldalon álló szentség
és érzelmek, valamint a másik oldalon álló
vagyon és magántulajdon között, és a második
lehetõség javára dönti el a kérdést.
Azt gondolom tehát - nem szakadva el humanista és racionalista
szellemi hagyományainktól -, hogy ma már nem idõszerû
attól félnünk, hogy a szentség megõriz
valamit hitelébõl, és az ember megõriz valamit
a szívébõl.
(Pasolini, Kalóz írások)
9.
A csöndes éjszakában
Ezüstös rétek és folyók fölött
fú
Gyönge tavaszi szellõ.
Ezer csalóka képet
És rajzot, csodaszépet,
Hintenek kósza árnyak
A hallgatag habokra,
Kunyhóra, dombra, fára és bokorra.
... Száll le a hold.
(Leopardi, Holdnyugta, Rába György fordítása)Tanúm
az ég, amely lenéz reánk,
Hogy aljas vágyat nem táplált a lelkem,
Hogy bennem tiszta, szûzi volt a láng.
És ma is az. Mosolygva, bájjal telten
Szívemben ott él most is az a kép,
Melytõl csak tiszta, égi üdvöt nyertem -
És holtomiglan nem kell már egyéb.
(Leopardi, Elsõ szerelem, Radó Antal fordítása)...
Rohannak
az álmok és a drága
hihetõ ábrándok, s kicsit se lassabb
a reménység futása,
mely árva vigaszunk a földi létben.
Az élet vaksötétben
S magányban múlik
(Leopardi, Holdnyugta, Rába György fordítása)
10.
A világ valóban nagy, rettenetes és bonyolult. Minden
cselekvés, amely a maga összetettségében útjára
indul, váratlan visszhangokat ébreszt. Lehet, hogy saját
énünkön kívül kellene élni, hogy intenzívebben
élvezhessük az életet?
(Gramsci)
11.
Kis sétával az Appián vagy,
vagy a Tuscolanán: ott minden és mindenki
csupa élet. Sõt, az élet cinkosa
inkább, idegen tõle stílus
és történelem. Szennyes béke,
közönyösség és erõszak egymásba
csap át. Embertömegek, egy forrongó
modernség bohócai, kint a napsütésben,
mely része ennek a világnak,
egymásba botolnak, a vakító járdákon
nyüzsögnek sötéten, a lakótelepen,
az Ina-Case égbe fúródó házai közt.
Én a Múlt ereje vagyok.
Szeretetemet csak a hagyomány élteti.
Romokból, templomokból,
oltárok képeirõl, az Appeninek és az Elõ-Alpok
elhagyott falvaiból származom,
ahol a testvérek éltek.
Járom a Tuscolánát, mint egy bolond,
az Appiát, mint egy gazdátlan kutya.
Vagy nézem az alkonyt, a reggelt
Róma, a Ciociara, a világ felett,
a Történelem utáni kor elsõ jelei,
egy eltemetett kor legszélsõ
peremérõl nézem: kiválasztott születésem
révén. Szörnyeteg az, aki halott
nõ méhébõl született.
És én, felnõtt magzat, legmodernebb
a modernek között, barangolok,
keresem nem létezõ testvéreim.
(Pasolini, Vers rózsa formában)
12.
Belépek az arénába, utolsó elõadás,
halott hely, szürke emberek,
rokonok, barátok, szétszórtan a padban,
elkülönült, piszkosfehér körökben,
árnyékba veszve, hûs menedékben...
Rögtön az elsõ kép magával
sodor, elragad ... l'intermittence
du coeur, Az emlékezet sötét utcáin
találom magam, a titokzatos szobákban,
ahol más testben él az ember.
És a múlt áztatja könnyeivel.
(Pasolini, Gazdagság)
13.
A világ itt is nagy és rettenetes.
Teljesen elszigetelten élek, és ez az elszigeteltség
egy pillanatra sem csökken.
El sem tudod képzelni, mennyi helyzetre emlékszem, amelyben
jótékony erõként, gyengédségtõl
sugárzóan vagy jelen. Ha jól belegondolsz, a léleknek,
a lélek halhatatlanságának, a paradicsomnak, a pokolnak
a kérdése végsõ soron csak azon múlik,
hogyan látjuk ezt az egyszerû tényt: minden egyes
cselekedetünk az értéke, a jó vagy rossz értéke
szerint száll át a másik emberre, apáról
fiúra, az elõzõ generációról
a következõre, folyamatos áramlásban. Minden
rólad szóló emlékem jóság és
erõ, ami azt jelenti, hogy te már ott vagy az egyetlen valódi
paradicsomban, ami létezhet.
(Gramsci)
14.
Leveled olvasása közben összeszorult a szívem.
Tudod, miért. A célzás kedves és én
epekedve gyötrõdöm, mert szeretnélek átölelni,
én is vágyom az új életre, melyben még
jobban összeforr kettõnk élete, óh én
kedves szerelmem. A világ valóban nagy, rettenetes és
bonyolult. Minden cselekvés, melyet a maga összetettségében
útjára indítunk, váratlan visszhangokat ébreszt.
Kicsit fáradtnak érzem magam, nem tudok sokat írni.
De te írj nekem mindig és mindenrõl.
(Gramsci)
15.
Ellenkezõképpen, mint gondolhatnánk, az itáliai
kisvárosokban, vidéki településeken még
romlottabbak és féktelenebbek az erkölcsök és
a szokások, mint a megyeszékhelyeken és a nagyobb
városokban. Pedig épp ez utóbbiakat tarthatnánk
korruptnak, hiszen mindig is annak tekintették õket és
ez az általános, téves szemlélet manapság
is fennáll.
Korábban már elmondtuk, hogy az olaszokból hiányzik
a társadalom iránti érzék. Hozzá kell
még tennünk, hogy az ilyen és hasonló jelenségek
másik oka a klíma, és azok a nemzeti sajátosságok,
amelyek annak függvényében illetve eredményeképpen
alakulnak ki. Meglepõ, paradox módon igaz, hogy nincs ember,
nincs nép, amely annyira hûvös, közönyös
és érzéketlen tudna lenni, olyan mélyen, kitartóan
hûvös, közönyös és érzéketlen,
mint azok, amelyek természetüknél fogva a leginkább
élénkek, érzékenyek, hevesek. Az északi
népeket kevésbé ragadják magukkal az illúziók,
de nem fogadják olyan közönyösen a kiábrándulást
sem.
(Leopardi, Az olaszok erkölcseinek jelen állapotáról)
16.
A rózsát szörnyen megégette a nap: minden levele,
minden gyöngébb része megégett és elszenesedett;
vigasztalan, szomorú képet nyújt, de már új
rügyeket hoz. Nem halt meg, legalábbis egyelõre. A
nap által okozott katasztrófát nem akadályozhattam
meg, mert csak papírral tudnám betakarni, amit viszont elfújna
a szél: egy vaskos szalmaköteg kellett volna, mert az rosszul
vezeti a hõt, ugyanakkor megvédi a növényt a
közvetlen napsugaraktól.
(Gramsci)
17.
A civilizált társadalom individuuma kevésbé
károsítja a másik embert, mint saját magát.
Kevésbé károsítja a másikat pszichésen,
mint belsõleg, de ezt nagyon sokféleképp és
sok tekintetben teszi. Tehát a civilizált ember belsõ
világa, szelleme, kedélye stb. az emberi természet
alapján ebben az állapotban a legfontosabb rész...,
igen majdnem az egész ember.
Hogyan tud az igazság, vagyis ilyen vagy olyan tévedés
hiánya kárt okozni? Hogyan lehet káros megszabadulni
attól a tévedéstõl, amelynek az ember természettõl
fogva nincs birtokában, s melyet a gyermek sem birtokol? A szeretet
valóban eltûnt a világból, a hûség
és az igazságosság is. Barátság és
hõsiesség és minden erény, csak az önzés
nem. Nincsenek többé nemzeti ellenségek? Viszont vannak
személyes ellenségek, olyan sok, ahány ember létezik.
Nincsenek barátok és kötelezettségek, csakis
saját magunk felé. Belsõ háború dúl
szünet nélkül, minden nap, minden órában,
minden pillanatban, olyan háború, melyben mindenki mindenki
ellen van, a nagylelkûség minden nyoma és az igazságosság
leghalványabb jele nélkül. A háború olyan
egymással együtt élõ emberek között
dúl, akik nem találnak nyugalmat és biztonságot.
Az irigység teljesen természetes érzés...
fõként azt irigyeljük, aminek magunk is birtokában
vagyunk, és másokat is irigylünk azért, amit
õk birtokolnak, anélkül, hogy emiatt a legkisebb hátrányt
is szenvednénk.
Valójában, kedves barátom, a világ nem ismeri
fel valódi érdekeit. Elismerem, ha úgy akarjuk, az
erény, minden szép és nagy csupán illúzió.
De ha ez az illúzió közkincs lenne, ha minden ember
hinne az erényben és megpróbálna erényes
lenni, ha együtt érzõk, jótékonyak, nagylelkûek,
nemesek és lelkesültek, egyszóval, ha érzékenyek
lennénk (valóban nem teszek különbséget
az érzékenység és a között, amit
erénynek nevezünk), nem lennénk-e boldogabbak?
(Leopardi)
18.
Fel kell égetni a múlt egészét és új
életet kell felépíteni: nem szabad hagyni, hogy eddigi
életünk maga alá gyûrjön, illetve legfeljebb
azt kell megõrizni belõle, ami alkotó jellegû
és ugyanakkor szép is volt. Ki kell jutni a szakadékból,
ki kell tépni szívünkbõl a nyomasztó
gondolatokat.
(Gramsci)
19.
Most megnyugszol örökre,
én tört szívem. Elszállt a legutolsó
öröknek hitt ábránd. Elszállt, s ma bennem
édes reményeinknek
nemcsak reménye, de vágya se rebben.
Nyugodj békén. Elég
A lüktetésbõl. Semmi meg nem éri
A szív verését, - sóhajra sem méltó
A föld, unalom s keserûség
Tanyája a lét, nem több. S a világ sár.
Csitulj el. A reménnyel
Hagyj fel örökre. Csak az egy halál jut
Osztályrészül. Vesd meg magad, a sorsot,
a rejtettarcú végzet
rút hatalmát, mely nyomorunkra térdel,
a mindenben a végtelen semmiséget.
(Leopardi, Önmagához, Rába György fordítása) |